Az egészséges életmód velejárói

Először az egészséges ételekkel kezdtem, ahogy azt sokan tudjátok. A tudatos étkezés azonban sok minden mást is magával hozott. Először áttértem bio ételekre, aztán arra is el kezdtem figyelni, hogy minden szezonálisat egyet. Kevés hús, sok zöldség és gyümölcs. Aztán el kezdtem foglalkozni vele, hogy környezetebarát tisztálkodási szereket és kozmetikumokat vásároljak. Aztán lassan arra is figyelni kezdtem, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, ne terheljem a bolygónkat és ne vásároljak semmit, ami fölösleges; ami pedig kell, azt is csak használtan. Ezek után már nem fogjátok meglepőnek tartani, hogy amikor felújítottam az otthonomat, többek között napelemeket is szereltettem. De ez mind olyan dolog, amin nem lepődik meg, aki engem ismer. De sokan nem tudnak róla, hogy elektromos fűtés van az otthonomban. Hogy ez miért is jó?

Először is, mivel napelemekkel oldom meg az otthonom áramfogyasztását, így semmibe nem kerül, és nem is terhelem vele a környezetemet vagy a természetet. Sem a napelem, sem az elektromos fűtés nem fűstől, nem szennyezi a vizeket, egyszerűen nem hagy hátra semmilyen káros anyagot. Aztán, mivel megújuló forrásból származik az áramom, ezért az elektromos fűtéshez nincs szükségem semmilyen fűtőanyagra: nem kell fát vennem, vagy nem kell a drága gázt fizessem.

Az elektromos fűtés, amiről beszélek nem más, mint az AHT amorf szálas technológiájú padlófűtés. Az amorf, egy olyan fémötvözet, ami szilárd halmazállapotú, de annyi gyorsan volt lehűtve, hogy a folyékony halmazállapot tulajdonságait hordozza önmagában. Egyáltalán nem káros a környezetére, és tulajdonságainak köszönhetően nagyon tartós, többek között ezért is döntöttem mellette, szeretek hosszú távra tervezni. Ragasztót nem igénylő, újrahasznosított faanyagokból préselt padlóra terveztem kicserélni a már korhadozó padlómat, és azon a ponton, amikor felszedődött a régi padló, de még nem volt lerakva az új, megérkezett néhány szakember és beszerelte a padlófűtést. A fűtőszőnyegnek nevezett fűtőtesteket, amikbe bele van fűzve a már említett amorf szál, leterítették a földön, úgy, hogy sehol ne takarják egymást, valamint mivel elvágni sem lehet őket, ezért előre kértek tőlem egy tervrajzot, hogy lássák, hogy hogyan tudják a leghatékonyabban megoldani a szőnyegek leterítését.

Imádom az új elektromos padlófűtésben, hogy nem kell annyira meleget csinálnia, mint amennyit a hagyományos fűtőteste csinálnak, ahhoz, hogy jól érezzem magam és ne fázzak. Ez azért van, mert sugárzó meleget áraszt, és nem a levegőt melegíti fel, mint a többi fűtőtest. Olyan jól működik, annyira nem kell vele foglalkoznom, és nem kell miatta aggódnom, hogy legtöbbször el is felejtem, hogy van. És ez olyan jó érzés, tekintve, hogy kiskorom óta mindig cserépkályhában tüzeltünk, hogy az elmondhatatlan. A következő tervem az, hogy a gázkályhámat is kicserélem elektromosra.